Mivel reggel f8-ra Marlonhoz kellett érnünk ezért buktuk a szállodai reggelit (halleluja, no more eperdzsem!), és kénytelenek voltunk a szálloda melletti patkányburgeresnél reggelizni (ez volt a környéken az egyetlen hely, ami nyitva volt ilyen korán reggel). Nem mondom, h rosszul esett a hamburger sültkrumplival...
Taxival felvitettük magunkat Marlonhoz, ahol persze várni kellett. Végre megjött a kisbusz, ahol 7 másik emberrel együtt előbb még összevissza jöttünk-mentünk a városka szűk utcáin, aztán végre megindultunk a 4200 m magasan lévő Nora Malaga nevű csúcs felé. Útközben megálltunk Ollantaytamboban, ahol felfedeztem, hogy a fincsi sütőtök-szerű camote növényből isteni fincsi csipszet is lehet kapni. Ez jól is jött, amig a főtéren várakoztunk (már mindenki pisilt és bevásárolt a környék legdrágább boltjában, ahová a vezetőink betereltek minket), viszont a környező ködben úszó hegycsúcsok gyönyörűek voltak.
Hihetetlen szerpentinen csavarodtunk föl a hegyre, néha a csúcshoz közeledve már-már belevesztünk a ködbe... és meglepően vadonat aszfalton haladtunk. Sajnos a vezetőink vévivröhögték/idétlenkedték az utat, ami elég idegesítő volt. Fönt a hegycsúcson aztán olyan tejföl köd volt, hogy kicsit tovább kellett mennünk, mire kiértünk egy olyan tisztásra, ahol láttunk is valamit. Itt megreggeliztünk a hidegcsomagból, amit adtak, miközben kocogott a fogunk a hidegben. Aztán kiosztották a bringákat, kesztyűket, bukókat, és lehetett elindulni lefelé. Én elég óvatos duhaj voltam (bár az első megállónál döbbenten konstatáltam, hogy azért nem látom a többieket, mert mögöttem vannak, nem azért, mert én vagyok lemaradva - Bandi után másodikként érkeztem), a vizes úton féltem, hogy elszámítom magam, + a hidegben a menetszél mellett az eső is szúrta az ember pofáját, nem volt kedvem még rá is tekerni a gurulási sebességre. A legjobb az volt, amikor a hegyi patakon kellett átgázolni, és az elsőnél, ahol még nem tanulja meg az ember, rendesen tekerve gázoltam át. Na, ekkor vizes lett a fenekem, +belement a cipőmbe, zoknimba, állati klassz volt, amúgy is melegem volt már...
1500 méteres magasságig ereszkedtünk, és ahogy egyre lejjebb értünk úgy maradt el a hideg, az eső, és került elő a nap is; a vizes ruha is hamar megszáradt. Az aszfaltos szerpentin után elég zúzós terep következett, eleinte küzködtem rendesen, de aztán valahogy rálazultam az agyrázkódásra, elkaptam az ívet, és végül elsők között értem célba, ami egy inka rom mellett volt. Innen busszal vittek minket a szállásra, ami úgy nézett ki, hogy egy közös udvarra nyíltak körben a luk-szerű szobák, és itt volt a közös zuhany+WC is. Mégis jó volt ez így, kicsit mintha vmi hippi-kolónia tagja lenne az ember... Ráadásul végre meleg volt, este és éjjel is! Mivel elég korán odaértünk vacsoráig még elsétáltunk a folyóig, ami óriási köveken át kanyargott, és a partján a köveken hatalmas pókok szaladgáltak.... :(((((((
Egy nagy étteremben vacsizott a csoport, lomo/pollo saltado volt a kaja (pörköltszerű darabolt hús paradicsommal és hagymával), ami fincsi volt, csak a quinoa leves kezdett a könyökünkön kijönni... Mint megtudtuk, a helyieknek 4 solba kerül ez a menü... kíváncsi lennék, rajtunk mekkora -3 jegyű- hasznot realizáltak...
Este szerettem volna internetezni, h update-eljem a blogot, de a netcafé 10-kor bezárt. Így a szlovák lánnyal és a francia sráccal volt egy szép ámbár eredménytelen sétánk.
