Hajnali 4-kor keltünk, f5-kor már a buszmegállóban álltunk, és még így is csak a 3. buszra fértünk fel, miközben mögöttünk már utcahossznyi volt a sor. Mondjuk Edson, a kis Peru feliratú gagyi-daszában már 3-kor beállt a sorba, hogy paccsolja nekünk a helyet, aminek következtében majdnem meglincseltek minket a többi sorbanállók. Ahogy a busz a szerpentinen kanyargott felfelé már épp világosodott az ég, de a sötét hegy árnyéka mellett még fényesen világított a félhold - ez nagyon nagy flash volt, kicsit nem evilági... Mire felértünk a hegyre már majdnem teljesen világos volt. Azt mondta Edson, hogy itt majd kell skerázni, de ami következett, arra nem számítottam! Szabályos futóverseny kezdődött reggel fél hatkor a Machu Picchu romvárosban! Ugyanis a Huayna Picchura, ami a MPnak a főbejárattal átellenes végén van, naponta csak 400 látogatót engednek fel 2 turnusban: 7-kor és 10-kor. Edsonnak az egész 4 napos túra alatt ez volt a legnagyobb érdeme, hogy időben odaterelt minket, pontosabban: ő futott legelöl :) Így aztán -mintha valami edzőtáborban lennénk- a többi turistával versenyt futva odaértünk a Huayna Picchu kapujához, ahol a kígyózó sornak elkezdték osztani a jegyeket. Na, itt aztán nem lehetett tolakodni, mert ha bárki megpróbált előre menni egyszerre 8 nyelven küldték el az anyjába, és kishíján meg is lincselték. Szóval még nem kelt fel a Nap, mire túl voltunk az első sportteljesítményen. Ezután Edson a 10 szavas angol szókincsével tartott nekünk egy kb 2 órásidegenvezetést: megnéztük a kis "medencéket", amikbe vizet tettek és a csillagok tükörképét vizsgálták benne, az energiát adó követ, a falat, ahol a bemélyedésekbe mormogtunk egyszerre, és berezonált az egész, meg a puma alakú oltárkövet. Mondjuk hihetetlen, hogy mindenbe képesek belelátni a pumát... Közben felkelt a Nap, ami -azon kívül, hogy végre le lehetett venni a kabátot- gyönyörű volt, ahogy átsütött a hegyek közt!
Ezután a 10-es turnusban megindultunk fel a Huayna Picchura - na ez nem volt kis cucc, szerencse, hogy legalább árnyékban vitt az út. Majd beszartunk, mire felértünk. Bandi persze ekkor már fent csücsült az egész tetején... Atti meg -a "szalagszakadt" lábával- jobban bírta, mint mi Bingóval...Fentről már szinte messze volt a MP meg a lépcsős teraszok, amik szinte lefolytak a hegyről, és mivel a hegycsúcs nem volt kiépítve, és alig volt hely, ahol nyugodtan megállhatott az ember úgy forgolódtunk a sziklákon, mint vmi sirályok. Leérve szereztünk pecsétet az útlevelünkbe (sajnos a főbejáratnál elfelejtettünk, így most MP-som nincs, csak HP-som), majd muszáj volt kicsit elterülni a fűben és energiát gyűjteni (ekkor már kb 35 fok volt), meg kimenni a büfébe, mosdóba (ami nincs a város területén, ki kell menni a bejáraton). Miután erőt gyűjtöttünk Bingóval még összeszedtük magunkat, és felmásztunk egy másik ösvényen a Nap kapuhoz (Intipunku), de ha tudjuk, hogy ilyen messze van valószínű, hogy el sem indulunk. Viszont ez az az út, Viszont ez az az út, ami az inka trail végén a MP-hoz ér fel, így egy kicsit az erdeti inka trailbe is belekóstolhattunk.
Lefelé sétálva megcsodáltuk az útközben legelésző lámákat (szerintem a turisták kedvéért tartják itt ezeket), meg lefotóztam azt, amelyik a hegyről rongyolt felém lefelé, és inkább félreálltam, h utat engedjek neki. Viszont egyszercsak megállt, és elkezdett legelészni, így elkészíthettem a tökéletes képeslapfotót: legelésző láma, háttérben a MP csúcsaival! :)
Aztán én még elsétáltam az "Inka Bridge"-hez. Ez igazából nem volt nagy szám, egy ösvény, ami kőkorláttal van megerősítve, és a hegy másik oldalára lát le az ember. Innen visszasétáltam az őrházhoz, és itt leültem kicsit meditálni. Azóta ha a Machu Picchura gondolok leggyakrabban ez a kép jut eszembe... Ekkor már 4 óra felé járt, alig volt turista (a Cuzcoba visszainduló vonathoz már el kellett indulniuk), és az idő is nagyon kellemes volt, igazi nyáriesti. Az egész út sokkal kevesebb érzelmet adott, mint amire számítottam, de ez a pillanat valami kozmikus volt. Becsuktam a szemem, és abban a pillanatban "kiszippantódtam" arról a helyről, ahol voltam. Sötét narancssárga és piros színeket láttam, miközben megszűnt a tér. Az idő sajnos kevésbé, mert valahol a kisagyamban folyton ott motoszkált, hogy Kingáék várnak rám a busznál. Nehezemre esett otthagyni azt az érzést, hogy ülök a hegyen, lógatom lefelé a lábam és alattam a szinte üres Machu Picchu... Lefelé menet felfedeztem egy fecske fészket, és a fiókáit etető fecske párt.
F5 körül értünk le a városból, ahol szinte rögtön összefutottunk Bandival. Persze Edson -ígérete ellenére- nem intézett nekünk szállást, így 2 órát vártunk, mire talált valahol helyet. Ekkor már nagyon nyűgösek voltunk, és ezt igyekeztünk vele érzékeltetni. Végül a vonat és az Urubamba folyó közti sávban talált nekünk szobát; Kingék az előbbi, mi az utóbbi miatt nem tudtunk aludni, +k. hideg volt +kicsi a franciaágy, +Andres elkezdett kapirgálni a hátamon, amitől síkideg lettem, nem tudom, h simogatni akart v bepróbálkozni, de rászóltam, h így sajnos nem tudok elaludni... Másnap kiderült, h Bingóék meg egy 3 szingli ágyasban aludtak... rosszul osztottuk le. Viszont legalább volt jó meleg víz. Mindannyian hullák voltunk, tök fölös volt elmenni kajálni, mert a fáradtságtól már éhesek sem voltunk, ráadásul az éttermek itt voltak a legdrágábbak. Igaz, hogy a főtéren vmi karnevál folyt, amit az étterem emeletéről mint vmi páholyból figyeltünk. A kaja nem volt nagy szám, de a forgatag meg az egymást túllicitáló zenekarok hangzavara, a színes ruhák és zászlók kavalkádja nagyon érdekes volt.
